nem a legideálisabb lelkiállapotban állok ennek neki, de terápiás jelleggel muszáj.
az a legegyszerűbb, ha tényszerűen nézzük:
ruha-pipa, öltöny-nincs (elkérni varrónő száma), koszorúslányok ruhája- nincs (ölre menni értük), helyszín-pipa, tanúk-pipa, zenekar-pipa (nem kértek előleget-félek), vőfély-pipa, meghívók kiosztottsága-60%, dekoráció-elképzelés van, egy nagyobb hangvételű csörte a családommal- még várat magára, várhatóan április.
Eddig nem is állunk rosszul. Én viszont az utóbbi pár napban elég szarul vagyok. Fogalmam sincs, hogy pillanatnyi elmezavar, túlzott elrugaszkodás a földtől, vagy valami más. egész egyszerűen a tegnapi ruhavásárlás óta kimerültség és apátia uralkodott el rajtam. na meg a bizonytalanság. magamban, kettőnkben, jövőben. nem tudom, hogy ez egészséges-e- időszerű-e, de olyan mintha fulladoznék. ami bizonyos aspektusból jó bulinak tűnik, az másik oldalról rémisztően nagy döntésnek, ami elől egyre kevésbé van visszaút.
az a bajom a nagy döntésekkel úgy en block, hogy sose tudhatod, hogy jól döntöttél-e. felállíthatnék most pro és kontra érveket, de nem sokat segítene. igazából ezt egy emberrel kell megbeszélnem, aki még mindig alszik, és aki olyannak tűnik, mint aki azért van mostanában, hogy azt hihessem, hogy van kivel megbeszélni a belső dolgaimat, közben pedig arra nem emlékszik mi volt tegnap.
